Professzionális fémes megoldások

Színpadtechnika a rendezvényeken – tavaszi körkép

Giro d’Italia

A tavasz közepén járunk, már igen szép az időjárás. Még nincs nyár, de a levegő kellemes, szívesen tartózkodunk kint a szabadban, eljött az ideje, hogy a szabadtéri rendezvényeket látogassunk.

Még a Covid-19 megjelenésének idején kezdtünk el a nagyobb nyári fesztiválok sorsával foglalkozni. Két ínséges év után mára már szerencsére szabad a vásár. Bár a vírus most is köztünk van, de nem eredményez óriási lezárásokat és korlátozásokat hazánkban.

De ne rohanjunk ennyire előre. Hiszen ahhoz, hogy a nyári rendezvényekhez rendelkezésre álljanak a kívánt eszközök, mint például mobil színpad, traverzek, színpad fedések, led-fal tartók, sátrak, hang-fénytechnika, technikus személyzet stb., időben át kell gondolni, hogy mire lesz szükségünk a megrendezésre kerülő esemény vagy rendezvénysorozat kapcsán.

Érdemes időben átgondolni a technikai eszközparkunk tárházát, hogy ha szükségünk van valami újra, egyedire, azt megfelelő körültekintéssel beszerezhessük, vagy legyártathassuk., Azért is jelezzük még idejében a felkészülés szükségességét, mert ezek nem minden esetben megoldhatók egyik napról a másikra különösen, ha egyedi gyártmányok  elképzelések megvalósításáról van szó.

Sok megrendelőnk folyamodik pályázati támogatás felhasználásához. Ezért feltett szándékunk, hogy megkönnyítsük ügyfeleink dolgát és különböző lehetőségeket jelentetünk meg weboldalunkon. Az első pályázati írásunk ITT található.

Folyamatosan figyeljük a megfelelő információs felületeket, hogy mindenkihez eljuthassanak az igényeknek megfelelő pályázatok. Olyan támogatásokról kaphat Ön is információt, melynek segítségével az általunk készített és forgalmazott színpadtechniaki eszközöket szerezheti be. A pályázat megírásában is tudunk segíteni, ha szükséges.

Fesztivál körkép

Fentebb már említettük, hogy idén nyáron már zöld utat kapott minden hazai giga rendezvény is. Persze a legtöbb már tavaly is megrendezésre került, de idén lesz teljes a lista.

Akikre már korábban is figyeltünk

Sziget fesztivál (2022.08.10-08.16.)

Itt van mindjárt a legnagyobb. Sajnos a Sziget még tavaly is elmaradt, de idén gőzerővel dübörög majd. A korábban megváltott jegyeket fel is használhatják a látogatók idén. A rendezők rendesen kitettek magukért, a rengeteg fellépő között olyan nevek fordulnak meg, mint Dua Lipa, Justin Bieber, Calvin Harris.

Balaton Sound (2022.06.29-07.02.)

Ezt a fesztivált idén a B My Lake 2022, Zamárdi-val karöltve rendezik meg. Két év szünet volt itt is, de 2022-ben biztosan érkezik a BS. Nem kevésbé komoly a fellépő-lista, mint a Szigeten, úgy mennyiségben, mint presztizsben: Martin Garrix, Marshmello, Rubin Schulz, Paul Kalkbrenner, hogy csak párat említsünk a legnagyobbakból.

Volt Fesztivál (2022.06.21-06.25., Sporon)

Idén szét lesz szedve a ház Sopronban. Bizony az utóbbi két év kimaradt a pandémiának köszönhetően, idén mindent bepótolhatunk a rendezők szerint. Olyan külföldi fellépők mellett, mint a MUSE UK és a The Killers, a hazai zenei élet legjobbjaival találkozhatnak a látogatók.

EFOT (2022.07.13-07.17., Velence)

Idén ők is teljes erővel dübörögnek már. John Newman mellett itt is a hazai sztárok teljes tárháza lesz látható.
Mi várható még az idén?

Mivel megkötések nélkül megtarthatók a rendezvények, igen széles a paletta. A teljesség igénye nélkül itt van még néhány a legnagyobbak közül:
VeszprémFest (2022.07.11-07.17., Veszprém), Campus Fesztivál (2022.07.20-07.24., Debrecen), Művészetek Völgye (2022.07.22-07.31.), Kapolcs és környéke,Ozora Festival (2022.08.01-08.07., Dádpuszta), Paloznaki Jazzpiknik (2021.08.04-08.06., Paloznak), Strand Fesztivál(2022.08.18-08.21., Zamárdi).

Mi azt javasoljuk, hogy végre élvezze mindenki a közelgő nyarat a világból érkező nem túl vidám hírek ellenére. Mi biztos készen állunk bármilyen megbízás teljesítésére, és itt nem csak a olyan munkákra gondolunk, ami a színpadtechnika körébe tartozik, vagy a pályázat segítségével megvalósuló projektekre, hanem bármilyen alumínium és acél szerkezet elkészítésére.

Szép tavaszt és vidám nyarat kívánunk.

Kérjen ajánlatot


    Mobil színpad, traverz, színpad fedés, alumínium szerkezet készítés, csőhajlítás