Professzionális fémes megoldások

Mobil színpad nyárra. Vége a Covidnak?

Mobil színpad nyárra

 

Előző cikkünkben már beszéltünk a 2019-ben megjelent Covid járványról és annak társadalomra, iparágakra, és így a mi munkánkat is befolyásoló üzleti tevékenységekre gyakorolt negatív hatásáról. Mivel jelenleg még nem beszélhetünk arról, hogy túl lennénk a pandémián, szeretnénk egy helyzetjelentést adni sajnos már cikksorozattá avanzsálódott írásaink második epizódjában.

Mi a helyzet jelenleg?

 

Mivel cégünk egyik, ha nem a legjelentősebb terméke a mobil színpad, ezért elsősorban a rendezvények szempontjából szeretnénk megvizsgálni a helyzetet. A cikk születése pillanatában nem szabad zenés-táncos rendezvényeket tartani. De a kormány már a múl hét végi kormányinfón jelezte, hogy pünkösd környékén érjük el az 5 millió elsőre beoltott számot. Ez azt jelenti, hogy egész biztosan jönnek újabb könnyítések, melyekről a perceinkben is zajló kormányülésen hozhatnak döntéseket.
A dolgok pozitív irányba fordulását az is segíti, hogy nyáron szabadtéren rendezhető meg sok minden, ahol nyilván kisebb a megfertőződés veszélye.

Hogy számolnak a rendezvényszervező?

Sokan a korábbi korlátozások miatt nyárra tolták projektjeiket, de ezek a kisebb események rendezői. Ők jóval rövidebb szervezési idővel kell, hogy számoljanak és a halasztás, esetleg a teljes lemondás sem olyan nehézkes, mint a nagyobb események esetében.
Sokan kivárnak, mert egyelőre nagy a bizonytalanság. Bizonyos eseményeken talán sokat segíthet a védettség igazolására szolgáló kártya is. A kisebb rendezvények szervezői nyilván bizakodóbbak az előbb említett okok miatt.
Azok is előnyben vannak, akik résztvevőiket, illetve a közönséget elsősorban Magyarországról várják, illetve fő célközönségük nem a 18 év alattiakból kerül ki.

Az igazi nagy vesztesek

Előző cikkünkben is említettük, hogy a legnagyobb hazai rendezvények nem tartották meg eseményüket 2020-ban. Sajnos ez így lesz 2021-ben is. A Sziget Fesztivál, a Balaton Sound és a Volt is biztosan elmarad idén. A kivételt az Efot jelenti, ők lesznek, mégpedig augusztus 11. és 15. között.
Az elemaradt eseményeknél a jegyek 2020-ból is érvényesek, a pénz visszaigényelhető, a belépő és plussz szolgáltatások átruházhatók, vagy saját fiókban tárolhatók. Utóbbi esetben a háromból bármely rendezvényen beválthatók pl. jegyvásárlásra.

Sziget fesztivál, Balaton Sound, Volt

Hogy érint minket a könnyítés?

Az emberek szinte kiéhezve várják, hogy kimozdulhassanak, lazíthassanak, akár bulizhassanak is végre.
Nyilván a rendezvényszervezők is feszülten várják a startpisztoly eldördülését, hogy kielégíthessék a fenti igényeket.
Forgalmunkon, megbízásainkon is meglátszanak az eddig elmondottak. Leginkább a kisebb eseményekhez keresnek mobil színpadokat, színpad fedéseket, traverzeket. És főleg a kisebb méretű szerkezetek a keresettek.
A bizakodást pedig abban érzékeljük, hogy egyre több megkeresés érkezik mobil színpad témában.

Rapid mobil színpad

Nagyon megkönnyíthetjük az olyan szervezők munkáját, akik szinte az utolsó percig kivárnak, mielőtt a szükséges dolgokat beszerzik.
A Metallum-Tech Evo Stage1000-es mobil színpadja modulokból épül fel, így szinte csak össze kell szerelni az adott szerkezetet. És színpadainkhoz természetesen a hozzávalókat (láb, korlát, lépcső, stb.) is mi gyártjuk, ezért természetesen ezek legyártása, szerelése sem okoz időbeni elcsúszást.

Várjuk a megbízásokat, mi felkészültünk

Reméljük, a feloldó intézkedések mielőbb megszületnek. Mivel csapatunkból szerencsére nem kellett senkitől sem megválnunk, így a szokásos hatékony felállásban és harci kedvvel várjuk a megrendeléseket. Akár már most is kitöltheti az alábbi űrlapot, hogy minél előbb ajánlatot adhassunk a kivitelezésre.

Kérjen ajánlatot


    Mobil színpad, traverz, színpad fedés, alumínium szerkezet készítés, csőhajlítás